Andrádi Zsanett


Andrádi Zsanett

Általános iskolai tanulmányait Dunaújvárosban, a gimnáziumot pedig Székesfehérváron végezte. Korán elkezdett zongorázni és kórusban énekelni, így hamar kiderült, hogy a zene fontos része lesz életének. A székesfehérvári Vörösmarty Színházban szeretett bele a színházi világba, ahol gyerekszereplőként játszott A dzsungel könyve című musicalben.
1998 és 2001 között a Nemzeti Színiakadémiára járt (ma Pesti Magyar Színiakadémia). 2001–2006-ig a kecskeméti Katona József Színház társulatának tagja. 2007-től szabadúszóként dolgozik – azóta a Centrál Színház, a Vígszínház és a PS Produkció előadásaiban láthatta a közönség.

Díjai:
Radó-díj (2002)

A Magyar Színházban jelenleg játszott szerepei:
VIRÁG (Peter Stone – Jule Styne – Bob Merrill: Sugar | VAN AKI FORRÓN SZERETI)
LIESL (R. Rodgers – O. Hammerstein II. – H. Lindsay – R. Crouse: A muzsika hangja)

További fontos szerepei:
JIMMY (Emmet Lavery: Az úr katonái)
BÍRÓNÉ (Weöres Sándor: Csalóka Péter)
SÁRI (Kálmán Imre: A cigányprímás)
HAJNAL NIKOLETT (Eisemann Mihály: Fekete Péter)
CUPIDO (Jacques Offenbach: Orfeusz az alvilágban)
MALACKA (Alan Alexander Milne: Játsszunk Micimackót)
ARABELLA (Sütő András: Káin és Ábel)
LISA, A SZOBALÁNY (Louis Feydeau: Meglőttük a fényes sellőt)
ILONKA (Molnár Ferenc – Miklós Tibor – Kocsák Tibor: A vörös malom)
MABEL (Kálmán Imre: A cirkuszhercegnő)
TINA FÉLELME (Sibylle Berg: Helge élete)
MARIANNE (Henri Meilhac – Albert Millaud: Nebáncsvirág)
GALAMB IRÉN, SZUBRETT (Gosztonyi János: A mi Józsink)
RICA-MACA, SANZONETT (Zerkovitz Béla – Szilágyi László: Csókos asszony)
SARAH (Jim Steinman – Michael Kunze: Vámpírok bálja – PS Produkció)
JEANNIE (James Rado – Gerome Ragni – Galt MacDermot: Hair)
ELSŐ NŐ (Joe Dipietro – Jimmy Roberts: Ájlávjú… de jó vagy, légy más!)
MRS. B.; MACKÓLÁNY (Jeff Marx – Robert Lopez: A mi utcánk – Avenue Q)
BJELKE (Joseph Stein: Hegedűs a háztetőn)
LADY MARIAN (Miklós Tibor – Szomor György: Robin Hood)
SUZY (Alan Ayckbourn: A Hang-villa titka)
ÖZVEGY (Szarka Gyula – Arany János: Toldi)
RITA, EDIT BARÁTNŐJE; LOLA, RICHARD BARÁTNŐJE (Vajda Panni: Szerelmek az égből – Spirit Színház)

Filmes és televíziós szerepei:
Pillangó – Róza
Égi madár – Mari

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

A Győri Nemzeti Színház igazgatójával készült, a szakmai kétlakiság kihívásairól szóló beszélgetést az Előadóművészi Jogvédő Iroda...
 
Színház naptár

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...

A majdnem tökéletes boldogság receptje

A LIAison és a Füst sikere után megszületett Pokorny Lia legújabb önálló estje. A majdnem tökéletes boldogság receptje című előadás április 12-én a MOMKultban debütál, és onnantól kezdődően havonta látható majd Budapesten és az ország különböző pontjain.
Új színdarabok