Alföldi Róbert


Alföldi Róbert

Alföldi Róbert Jászai Mari-díjas magyar színész, műsorvezető, rendező, 2008 és 2013 között a Nemzeti Színház igazgatója. Művészetét több állami és szakmai elismeréssel is díjazták.

Családja:

Gyermekkorát Dunapatajon és Ordason töltötte. Édesanyja Vajda Ibolya, édesapja Alföldi Albert művelődésszervező és MSZP-s politikus, 1994–98 között országgyűlési képviselő. Apjával 28 évesen találkozott először. Őt, öccsét, Szabolcsot és húgát, Ibolyát édesanyja és a nagymamája nevelte. Rajtuk kívül még három féltestvére van: Albert, Angéla és Aliz.

Életpályája:

Zenei általános iskolába járt, hegedülni és zongorázni is tanult. Már kiskorában elhatározta, hogy színész lesz, ezért is döntött úgy, hogy a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatán folytatja a tanulmányait. A gimnázium elvégzése után elsőre felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára, ahol tanulmányait egy év – akkoriban kötelező – sorkatonai szolgálat letöltése után, 1987-ben kezdte meg.

Horvai István és Kapás Dezső elismert színészpedagógusok osztályába került. Negyedéves korában népköztársasági ösztöndíjas lett. 1991-ben még főiskolásként eljátszotta Raszkolnyikovot (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés) a veszprémi Petőfi Színházban, amivel azonnal felhívta magára a figyelmet.

1992-ben az ország legnagyobb prózai társulata, a Vígszínház szerződtette. Nem kerülték el a nagy szerepek: Rómeó (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Ivan Karamazov (Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek), Artúr (Mrożek: Tangó), Oscar Wilde (Kaufman: A nagy szemérmetlenség).

1995-ben kezdett el rendezni (Trisztán és Izolda – saját adaptáció) és már ezzel a munkájával nagy vihart kavart. Azóta folyamatosan rendez különböző magyar színházakban.

2000-ben úgy döntött, szabadúszó lesz, és megvált a Vígszínház társulatától. 2006-ig volt szabadúszó, de a színészi és rendezői karrierjét ezután is töretlenül folytatta és ez az időszak hozta meg a televíziós szerepléseknek köszönhetően az országos ismertségét. 1998-tól 2002-ig az RTL Klub Jó Reggelt! (később Reggeli-Delelő) című műsorának egyik műsorvezetője volt, ami meghozta számára az országos népszerűséget. Azóta folyamatosan látható különböző televíziós csatornákon. Volt már önálló műsora, a Lucifer szerepelt kabaréban, az MTV-n egyórás beszélgetéseket készített hazánk legnagyobb színészeivel. Sokáig a Heti Hetes című műsorban szerepelt.

De nem csak a tévében interjúvolta meg színésztársait. Havi rendszerességgel talkshow-t vezetett Artishowka címmel, az Articsóka Étterem színházában. Ezen felül továbbá az Alexandra Könyváruház Pódium termében, vasárnaponként egy-egy színházi embert lát vendégül egyórás beszélgetés erejéig.

Rendezői felkérést kapott a nyitrai Andrej Bagar Színháztól és a New York-i New York Theatre Workshop-tól (USA), a portlandi Városi Színháztól (USA), valamint a prágai Divadlo Na zábradlítól.

Rendezései meghívást kapnak különböző nagy nemzetközi fesztiválokra (Szlovákia: 1996, 1997, 1998, 1999; Románia: 1998, 2000; Csehország: 1998, 1999).

2002 szeptemberében meghívták a belgrádi BITEF-re a nyitrai Hamlet előadását. 2003 novemberében, a Mezzo komolyzenei csatorna több ízben sugározta Charles Gounod Faust című operáját, mely elnyerte a hónap operája címet. 2006-ban a pekingi Shakespeare-fesztiválra kapott meghívást.

A Nemzeti Színház általa vezetett társulatának búcsúelőadásán (2013. június 30.)

Rendezőként már minden műfajban kipróbálta magát: rendezett musicalt az Operettszínházban, operettet Szegeden, operát Szegeden, Miskolcon, Budapesten, New Yorkban (USA), Versailles-ben (F), Bergenben (N), Plzeň-ben (CZ), bábjátékot a Budapest Bábszínházban, ír táncshow-t a Tháliában, divatbemutatót és videoklipet is.

Hobbija a festészet, első önálló kiállítása 1999-ben nyílt. Festményei olyan kelendőnek bizonyultak, hogy egészen 2005-ig minden évben egyéni kiállításon mutatta be azokat.

2006. március 1-jétől 2008. február 28-áig a Bárka Színház igazgatója volt, 2008. július 1-jétől a Nemzeti Színház igazgatója. 2007-ben felkérték A Társulat című szereposztó műsor zsűrijébe, ahol a művészeti vezető szerepét töltötte be.

A 2013-as X-Faktor egyik zsűritagjának kérték fel. A 2014-es, ötödik évadban is folytatja mentori munkáját. 2013. június 23-án a Mephisto című darabbal búcsúzott a Nemzeti Színház közönségétől, de a színházi rendezést nem hagyta abba a Vígszínházban a Danton halála című darabbal folytatja rendezői pályafutását.Ő volt a rendezője a sajátos stílusában előadott, a jubileumi 30. évfordulós István, a király rockoperának, melyet 2013 augusztusában három alkalommal is játszottak a hatalmas érdeklődésre tekintettel a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

Kritikák vele szemben:

A rendezéseiben alkalmazott meztelenséget és az előtérbe helyezett nemiséget bírálatok is érték. Rijekában, az Ivan Zajc-ról elnevezett horvát nemzeti színházban 2010 elején vendégként vitte színre Arisztophanész Lüszisztraté című komédiáját. Az előadás azért is kapott nagy sajtónyilvánosságot, mert a darabot egy rózsaszín, marcipánból és fagylaltból készült fallosszal reklámozták.

2010 novemberében szóbeli megállapodást kötött a Budapesti Román Kulturális Intézettel, melyben engedélyezte, hogy a román nemzeti ünnep előestéjén, november 30-án ünnepi megemlékezést tartsanak a Nemzeti Színházban és bérbe vegyék a Nagytermet. 1918. december 1-jén kiáltotta ki a román nemzetgyűlés a megszállt Erdély egyesülését a Román Királysággal, amely azóta is ünnep Romániában. Az engedélyt később visszavonta, mert több párt is tiltakozott ellene.

Szerepei:

Kengyelfutó (Born Miklós: Betlehemes)
Rendező (Hervé: Nebáncsvirág)
Lala (Szép Ernő: Vőlegény)
Valér (Molière: Tartuffe)
Katonatiszt (Barta: Szerelem)
Figaro (Beaumarchais: Figaro házassága, 1989)
III. Richárd (Shakespeare: III. Richárd, 1989)
Macbeth (Shakespeare: Macbeth 1990)
Raszkolnyikov (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, 1990)
Szép Tivadar (Erdélyi Mihály: Vedd le a kalapod a honvéd előtt!)
Puck (Shakespeare: Szentivánéji álom, 1991)
Callimacco (Machiavelli: Mandragóra, 1991)
Iván (Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek, 1991, 1999)
Rómeó (Shakespeare: Rómeó és Júlia, 1992)
Romain Turnel (Feydeau: Bolha a fülbe, 1992)
Aemilianus (Dürrenmatt: A nagy Romulus, 1992)
Armand (Dumas: A kaméliás hölgy, 1993)
Beljajev (Turgenyev: Egy hónap falun, 1993)
Alfréd (Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő, 1994)
Edmund Tyronne (O’Neill: Utazás az éjszakába, 1994)
Eckhart (Brecht: Baal, 1995)
Tomazo de Piracguo (Middleton–Rowley: Átváltozások)
Ladvenu (Shaw: Szent Johanna, 1995)
Lvov Jevgenyij Konsztantinovics (Csehov: Ivanov, 1995)
Andrej Bolkonszkij (Tolsztoj: Háború és béke, 1996)
Artur (Mrożek: Tangó, 1997)
Hayle tiszteletes (Miller: A salemi boszorkányok, 1998)
Oscar Wilde (Kaufmann: A nagy szemérmetlenség, 1998)
Gonzalo (Shakespeare: A vihar, 1999)
Figaro (Beaumarchais: Figaro házassága, 2001)
Happy (Miller: Az ügynök halála, 2000)
Orin (O'Neill: Amerikai Elektra, 2000)
Mozart (Schaffer: Amadeus, 2001)
Bíberach (Katona: Bánk bán, 2001)
Lucifer (Madách: Az ember tragédiája, 2002)
Robbie (Ravenhill: Shopping and fucking, 2003)
Saturnius (Shakespeare: Titus Andronicus, 2003)
Ernst Ludwig (Masteroff–Kander és Ebb: Kabaré, 2003)
Casanova (Ács: Casanova nuova, 2004)
Jago (Shakespeare: Othello, 2005)
Primadonna (Vörös: Sade márki 120 napja, 2005)
Marcel (Trevis–Pinter: Az eltűnt idő nyomában, 2006)
Roger De Bris (Brooks–Meehan: Producerek, 2006 )
Vernon Gersch (Neil Simon: Édeskettes hármasban 2007)
Trigorin (Csehov: Sirály ,2007 )
Bicska Maxi (Kurt Weill - Bertolt Brecht: Koldusopera 2008 )
Cornwall (William Shakespeare: Lear király 2010)
Versinyin, Alekszandr Ignatyevics (Anton Pavlovics Csehov: Három nővér 2010)
Valmont (Heiner Müller: Kvartett 2011)
Prior Walter (Tony Kushner: Angyalok Amerikában 2012)
Welsh atya (Martin McDonagh: Vaknyugat 2012)
Jupiter (Heinrich von Kleist: Amphitryon 2013)
Sir Humphrey Appleby, kabinetfőnök (Jay–Lynn: Igenis, miniszterelnök úr! 2013)
Játékkészítő (Divinyi Réka: A Játékkészítő 2014)

Szinkronszerepei:

Lovagregény – Geoffrey Chaucer
Teljes napfogyatkozás – Arthur Rimbaud
Vészhelyzet – Noah Wyle (Dr. John Carter)
Kárhozottak királynője – Stuart Townsend (Lestat)
A 22-es csapdája
A kis Buddha
A szilikonvölgy kalózai
Az utolsó éjjel
Az utolsó tánc
A várva várt nagy kaland
A veszett kutya
Divatdiktátorok
Egy apáca szerelme
Életben maradtak
Étkezde (Felnőtté válni)
Footloose (Gumiláb)
Gyilkosságból kitűnő
Kutyába se veszlek

Hozományvadászok
Ice Baby
Jóban-rosszban
Képtelen képregény
Következő megálló: Greenwich Village
Lautrec
Priscilla, a sivatag királynője
Sárkányszív
Segítség, hal lettem!
Shop stop
Számító emberek
Szerelmi fészek
Titkok könyvtára 1. (A film két szinkronnal készült)
Titkok könyvtára 2. (A film két szinkronnal készült)
Viharszív
A szupercsapat(2010)- Murdock
Alkonyat – Újhold - Aro Volturi
Alkonyat – Hajnalhasadás - Aro Volturi

Rendezései

Vas István – Illés Endre – Alföldi: Trisztán és Izolda (1995)
Marsha Norman: Jó éjszakát, mama! (1995)
Martin Sherman: Hajlam (1996)
Jean Anouilh: Colombe (1996)
Csehov: Sirály/Madárkák (1997)
Alföldi: A Phaedra-story (1997)
Shakespeare: A velencei kalmár (1998)
Schiller: Haramiák/Banditák (1998)
Shakespeare: Vihar (1999)
Beaumarchais: Figaro házassága (2000)
Shakespeare: Hamlet (2001)
Shakespeare: Makrancos Kata (2001)
Shakespeare: Macbeth (2001)
Shakespeare: Szentivánéji álom (2001)
Schiller: Az orléans-i szűz (2002)
Mark Ravenhill: Shopping and fucking (2002)
Joe Masteroff–John Kander–Fred Ebb: Kabaré (2002)
Charles Gounod: Faust (2003)
Cyril Tourner: A bosszúálló tragédiája (2003)
Alekszej Arbuzov: Kései találkozás (2003)
Pier Paolo Pasolini: Holnap érkezem (2003)
Simon–Coleman–Fields: Sweet Charity (2003)
Shakespeare: The Merchant of Venice (Portland, 2004)
Verdi: Attila (2004)
Arthur Miller: Az ügynök halála (2004)
Csehov: Három nővér (2004)
Vörös Róbert: Sade márki 120 napja (2005)
Eötvös Péter: Le balcon (2005)
Bartók Béla: A kékszakállú herceg vára (2005)
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (2005)
Schiller: Stuart Mária (2005)
Schiller: Don Carlos (2005)
Marc-Antoine Charpentier: Három bibliai történet (2005)
Shakespeare: Rómeó és Júlia (2006)
Bertolt Brecht–Kurt Weill: Koldusopera (2006)
Molière: Tartuffe (2006)
Shakespeare: Szentivánéji álom (2006)
Csehov: Cseresznyéskert (2007)
Spiró György–Másik János: Ahogy tesszük (2007)
Schiller: Don Carlos (2008)
Robert Ward: A salemi boszorkányok (2008)

Euripidész: Oresztész (2008)
Botho Strauß: A park (2009)
Kacsóh Pongrác: János vitéz I.-II. (2009)
Tobias Picker: Emmeline (2009)
Katona József: Bánk bán – junior (2009)
Schiller: Ármány és szerelem (2009)
Képzett társítások - AEGON-estek
Závada Pál: Magyar ünnep (2010)
Knut Vaage: Veslefrikk (2010)
Martin Sperr: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból (2010)
Madách Imre: Az ember tragédiája (2011)
Verdi: Rigoletto (2011)
George Bernard Shaw: Szent Johanna (2011)
John Osborne: Hazafit nekünk! (2012)
Shakespeare: Hamlet (2012)
William Mayer: Haláleset a családban (2012)
Joe Masteroff–John Kander–Fred Ebb: Kabaré – A IV. éves színművész osztály vizsgaelőadása (2012)
Csehov: Sirály
Klaus Mann: Mephisto (2013)
Szörényi Levente–Bródy János: Kőműves Kelemen (2013)
Szörényi Levente–Bródy János: István, a király (2013)
Georg Büchner: Danton halála! (2013)
Gerhart Hauptmann: Patkányok! (2013)
Csehov : Sirály (2014)
Bartis Attila: Meine Mutter, Kleopatra! (2014)
Csehov: Platonov (2014)
Christoph Willibald Gluck-Richard Strauss : Íphigeneia Tauriszban (2014)
Jerry Herman-Harvey Fierstein: Az Őrült Nők Ketrece (2014)
Émile Ajar: Előttem az élet - in memoriam Margitai Ági! (2015)
Shakespeare: Julus Caesar (2014)
Háy Gyula: Tiszazug (2015)
Joe Masteroff, John Kander, Fred Ebb : Kabaré (2015)
Shakespeare:Makrancos Kata (2015)
Wolfgang Amadeus Mozart: A varázsfuvola (2015)
Ionesco: Makbett (2015)
Shakespeare: Lear király (2015)
Leonard Bernstein- Erich Kästner: Pán Pétert (2015)
Moliere: Tartuffe (2016)
Benjamin Britten: Albert Herring (2016) (München )

Filmjei:

Játékfilmek:

Szerelem első vérig (1985)
Szerelem második vérig (1987)
Az utolsó nyáron (1990)
Erózió (1991)
Bukfenc (1992)
Prinzenbad (1993, német)
Pá, drágám (1994)
„Ilyen vagyok, ilyen…” (rendező, 1998)
Vadkörték (2002)
De kik azok a Lumnitzer nővérek? (2005)
56 csepp vér (2006)
Noé bárkája (2007)
Nyugalom (rendező, 2007)- Bartis Attila regénye alapján, YouTube-videó

Tévéfilmek:

Napóleon (1989)
Az öreg gavallér (1989)
Síremlék (1990)
Salamon (1996)
Kisváros(1999-2001)
Aranyoskáim (1996)
Vadkörték (2003)
Micimackó (Nagy Könyv; rendező, szereplő, 2005)
Kire ütött ez a gyerek (forgatókönyv - 2007)
Géniusz, az alkimista (szereplő - 2010)

Önálló kiállításai:

Art Café – Budapest, 1999
Ferihegyi Repülőtéri V.I.P. Galéria – Budapest, 1999
Terra Galéria – Budapest, 2000
Fonyód, Gimnázium – 2000
Atryum Hyatt Galéria – Budapest, 2000, 2001, 2002
„Dívák” – Galéria XXI. (Bali Sándorral) 2001
Schmidt Galéria – Budapest, 2002
Bank Center – Budapest, 2002, 2004
Martino Galéria – Budapest
Café Les Deux Magots – Párizs, 2002
Lámpás Étterem – Zsámbék, 2003
Galamb Galéria – Budapest, 2003
Abádszalók, 2003
Karinthy Szalon – Budapest, 2004
Zsidó Fesztivál – Budapest, 2004
Sofitel – Budapest, 2004
Vörös Szalon, Opera – Budapest, 2005
Forrás Galéria - Budapest, 2007

Cd-k és hangoskönyvek:

Az vagy nekem...
Tűz és víz - Pilinszky János versei - Hangoskönyv (Alföldi Róbert előadásában)

Díjak, elismerések:

Népköztársaság Ösztöndíj (1990)
Latinovits Zoltán-díj (1991)
Roboz Imre-díj (1994)
Jászai Mari-díj (1995)
Hegedűs Gyula-emlékgyűrű (1996)
Pro Future-díj (1996)
Rádió színészi-díj (1997)
A Fővárosi Önkormányzat Legjobb Rendezés Díja és a Kritikusok Díja a Velencei kalmárért (1998)
Rádió Rendezői díj (1998, 1999)
Ajtay Andor-emlékdíj (1999)
Ruttkai Éva-emlékdíj (1999)
Karácsonkő, Nemzetközi Színházi Fesztivál, megosztott Fődíj (2000)
Súgó Csiga díj (2001, 2003, 2005)
Déri János-díj (2001)[16]
Hangjáték 2000 díj (2001)
Őze Lajos-díj (2001)
Dömötör-díj (2002, 2003, 2016)
Beau Monde Ezüst Tükör-díj (2002)
MEZZO komolyzenei csatorna – A hónap operája: Gounod: Faust (2003)
Közéleti díj (2007)
Janikovszky Éva-díj (2007)
Pro Cultura Urbis-díj (2007)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2007)
MEZZO Operaverseny és Fesztivál – a legjobb produkció díja Robert Ward A salemi boszorkányok c. operájának színreviteléért (2008)
Kultúra-díj - budapesti Román Kulturális Intézet (2009)
Hevesi Sándor-díj (2010)
Fővárosi Színházi díj a Nemzeti Színház megújításáért (2010)
Színikritikusok különdíja a Nemzeti Színház megújításáért (2010)
Armel Operaverseny és Fesztivál – a legjobb produkció közönségdíja az ARTE Televízió nézőinek szavazata alapján Knut Vaage Veslefrikk c. operájának színreviteléért (2010)
POSZT fődíj (2011) – Martin Sperr: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból
POSZT közönségdíj (2011) – Martin Sperr: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból
Armel Operaverseny és Fesztivál – a legjobb produkció díja William Mayer Haláleset a családban c. operájának színreviteléért (2012)
Szeged Aranyérme (2013)
Magyar Toleranciadíj (2013)
Radnóti Miklós antirasszista díj (2014)[17]
Armel Operaverseny és Fesztivál – a legjobb produkció díja. Wolfgang Amadeus Mozart A varázsfuvola című operája színreviteléért (2015)
Armel Operaverseny és Fesztivál - Arte tv közönségdíja Wolfgang Amadeus Mozart A varázsfuvola című operája színreviteléért (2015)
Dömötör-díj ( Szeged ) - legjobb rendező díja Wolfgang Amadeus Mozart A varázsfuvola című operája színreviteléért (2016)
Armel Operaverseny és Fesztivál - a legjobb produkció díja Eötvös Péter Senza Sangue / Vértelenül című operája színreviteléért ( 2016 )


Hírek és rajongók
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

A Győri Nemzeti Színház igazgatójával készült, a szakmai kétlakiság kihívásairól szóló beszélgetést az Előadóművészi Jogvédő Iroda...
 
Színház naptár

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...

A majdnem tökéletes boldogság receptje

A LIAison és a Füst sikere után megszületett Pokorny Lia legújabb önálló estje. A majdnem tökéletes boldogság receptje című előadás április 12-én a MOMKultban debütál, és onnantól kezdődően havonta látható majd Budapesten és az ország különböző pontjain.
Új színdarabok