Budapest 2020. Sep. 18. (19:45)

Vacsoraszínházi előadás - Ágyban Párban


Vacsoraszínházi előadás - Ágyban Párban
AZ ORFEUM ÉVEK ÓTA NAGY SIKERREL MŰKÖDŐ VACSORASZÍNHÁZI ELŐADÁSAI KÖRÉBEN AZ ANYASÁGOT HUMOROSAN SZÍNPADRA ÁLLÍTÓ ANYÁD KÍNJA, ÉS AZ APÁVÁ VÁLÁS FOLYAMATÁT SZÓRAKOZTATÓAN A NÉZŐK ELÉ TÁRÓ APÁD FÜLE című darabok után most a nő és a férfi kettősét mutatja be rendhagyó módon egy ágyban – Arthur Smith: Live Bed Show című műve alapján.

Vacsoraszínházi előadás két részben - Ágyban Párban

A könnyed vacsoraszínházi tabumentes „trilógia” harmadik tagja szintén zenei betétekkel tarkított, és igazi kikapcsolódást ígér.

Vígjáték két részben egy férfiról és egy nőről, a közös ágyukban, a saját ágyukban, és az ágy körül. A monológok és dialógok felváltva követik egymást: beszélnek a tapasztalataikról, az álmaikról, az előítéleteikről, történetekről a közös és saját múltjukból. Az idősíkok összemosódnak az álmaikkal; azzal, amit szerettek volna, és azzal, amire vágynak. Karakterük egyszerre konkrét és általános, így érintve sok tipikus párkapcsolati témát és helyzetet. A férfi hol hétköznapi férj, hol flegma sztár, máskor féltékeny szerelmes, vagy épp neandervölgyi ősember. A nő pedig, mint feleség, mint diáklány, mint naiv rajongó, vagy hercegnő. Ezek a folyamatosan változó karakterek és helyzetek rajzolják ki végül egy párkapcsolat színeit, alapvetően az intelligens humorra építve, zenei aláfestésekkel és betétdalokkal.

Könnyed szórakozás humorosan őszinte jelenetekkel.
Ajánljuk nőknek, férfiaknak, szingliknek és pároknak. Egyszóval mindenkinek.

„Arthur Smith engedélyét a Josef Weinberger Limited (UK) és a Hofra Kft. közvetítette.”

Közreműködők és alkotók

szereplők: PARTI NÓRA | HEVÉR GÁBOR

rendező: Tallós Rita
Fordította: Sziklai István
Szerkesztette: Nádas Bálint
Zenei vezető: Lombos Márton
Díszlettervező: Tóth Kázmér
Rendezőasszisztens: Dicső Dorka

Kapunyitás: 19:00-kor
Programkezdés: 19:45-kor

Későn érkező vendégeink, a szünetben tudják elfoglalni helyüket.

Jegyárak 3-fogásos vacsorával értendőek.


Deluxe asztaloknál választható jegytípusok:
■ Belépőjegy + 3 fogásos Vega menü. Az italfogyasztást a helyszínen kérjük rendezni.
■ Belépőjegy + 3 fogásos Húsos menü. Az italfogyasztást a helyszínen kérjük rendezni.
Deluxe asztalok: 1, 1A, 2, 3, 4, 4A, 5, 5A, 6, 6A, 7, 8, 9, 9A, 10, 10A, 10B, 10C, K2

Prémium asztaloknál választható jegytípusok
■ Belépőjegy + 3 fogásos Vega menü. Az italfogyasztást a helyszínen kérjük rendezni.
■ Belépőjegy + 3 fogásos Húsos menü. Az italfogyasztást a helyszínen kérjük rendezni.
Prémium asztalok: SZ1, 11, 12, 13, 18, 19, 20, SZ2, 21, 22, 23, 28, 29, 30

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy előadásainkat minimum 100 fő részvételével tartjuk meg.

Menüválaszték:
Húsos menü
Fokhagymás-rozmaringos libapástétom (mustár) mini pékáruval (allergének: glutén, szezámmag)
Bordírozott szűzérmék cukkínis lecsó ágyon burgonyakarikákkal (allergének: laktóz)
Gyümölcsrizs (allergének: laktóz)

Vegetáriánus menü
Tabbuleh saláta (allergének: glutén)
Gombás Hortobágyi-palacsinta (allergének: glutén, laktóz, tojás)
Gyümölcsrizs (allergének: laktóz)

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy konyhánk csak a vacsorás jegyek mellé választható menüket készít. Á la carte étlap nem lesz elérhető.

Kérjük, menüválasztását, ételérzékenységét, ételallergiáját jelezze a jegyvásárláskor azonnal a 06 30 948 6448 vagy a foglalas@orfeumclub.hu címre. A leadott rendelést a helyszínen nem áll módunkban módosítani.

A MENÜK VÁLTOZTATÁSI JOGÁT FENNTARTJUK.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben az adott asztalnál található összes helyet nem vásárolja meg, úgy a fennmaradó helyeket más vendégek számára értékesítjük, így másokkal fognak együtt ülni. Felhívjuk szíves figyelmét továbbá, hogy 6 fős asztalainkat nagyobb csoportok számára tartjuk fent, így amennyiben Ön 6 fős asztalnál 5 főnél kevesebb helyet foglal le, előfordulhat, hogy egy másik asztalt ajánlunk fel Önnek, mert a nagyobb létszámú foglalások élveznek prioritást ezeknél az asztaloknál, a változtatásról Önt előzetesen tájékoztatjuk.

Megértésüket köszönjük!

FONTOS TUDNIVALÓK, GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

Az előadás jellegére való tekintettel, a menüválasztást a rendelés során szükséges kiválasztani; (húsos vagy vega), valamint az esetleges ételallergiát is jelezze!

1. Kezdési időpont, érkezés

Érkezéskor a regisztráció kötelező.

Az előadás pontosan kezdődik. Késés esetén, csak a szünetben tud helyet foglalni a vendég, és az ételek felszolgálása legkorábban a két felvonás közötti szünetben lehetséges. A vacsora fogásai (előétel, főétel, desszert) az előadás egyes részei előtt, illetve után kerülnek felszolgálásra.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a vacsoraszínházi előadások szünetében zajló főétkezés megközelítőleg 50 percet vesz igénybe. Az előadás 2. részének mielőbbi indulása érdekében az asztalokat az estek végén zárjuk, így a fogyasztások kifizetése is ekkor történik. A számlát felszolgáló kollégáink kiviszik az asztalokhoz, így ott kérjük rendezni azokat. Megértésüket köszönjük!

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy programjaink kezdési ideje eltérő lehet, ezért kérjük, hogy minden esetben tájékozódjon a https://www.ticket.orfeum.hu oldalon. (A Facebook eseményeknél minden esetben a nyitási időpontot adjuk meg, a pontos programkezdés az esemény leírásában olvasható.)

Vendégeinknek a Corinthia Hotel Hársfa utca felől nyíló, őrzött parkolójában, 20 óra után 50%-os parkolási kedvezményt tudunk biztosítani a szabad helyek függvényében. Helyet előre foglalni nincs lehetőség. A kedvezmény igénybe vételéhez kérjük, távozás előtt adják át parkolójegyüket egyik kollégánknak, hogy lepecsételhessük, mielőtt azt a szálloda recepcióján érvényesítik!

2. Helyek elfoglalása

Az asztaloknál található ülőhelyek nem számozottak, vagy egyéb jelzéssel ellátottak. Az asztaloknál a helyek elfoglalása minden esetben ÉRKEZÉSI SORRENDBEN TÖRTÉNIK.

Szeretnénk tájékoztatni, ha nagyobb társasággal érkeznek és foglalásuk, több különálló asztalhoz szól, de foglaláskor nem jelezték jegyértékesítő munkatársunknak előre erre vonatkozó igényüket, az asztalokat összetolni nem tudjuk, illetve nem tudjuk garantálni, hogy egy asztalhoz ültetjük a vendégeket.

A 2 fős és 4 fős asztalokat semmilyen esetben nem lehet összetolni, nagyobb társaságok elhelyezése miatt mindenképpen kérje kollégánk segítségét.

6 fős asztalainkat, nagyobb csoportok számára tartjuk fent, amennyiben 6 fős asztalhoz 5-nél kevesebb jegyet vásárol, úgy előfordulhat, hogy másik asztalhoz ültetjük, melyről előzetesen tájékoztatjuk. Ha egy darab maradék jegyet vásárolt egy már majdnem teljesen foglalt asztalhoz, pl. egy 6 fős vagy 4 fős asztal egyik jegyét vette meg, úgy, hogy az adott asztalnál nem a saját társasága ül, előfordulhat, hogy másik asztalhoz fogjuk átültetni.

Amennyiben az adott asztalnál található összes helyet nem vásárolja meg, úgy a fennmaradó helyeket más vendégek számára értékesítjük, így másokkal fognak együtt ülni.

A meghirdetett kezdési időpont előtt, telefonon (+36 30 948 64 48) jelzett késés esetén a vendég érkezésig biztosítjuk a lefoglalt helyeket Egyéb esetben amennyiben a vendég a késve, legkésőbb az első felvonást követő szünetben megérkezik, az Orfeum mindent megtesz a vendég elhelyezése érdekében, azt azonban, hogy asztalt biztosít, garantálni nem tudja.

Érkezéskor a regisztráció, valamint az őrzött ruhatár használata kötelező.

3. Lemondás

Vacsoraszínházi estjeink népszerűsége egyre növekszik, a jegyvásárlások nagy hányada az események publikálását követő 24 órában megtörténik, ezért ezeknél az esteknél a már megváltott jegyeket nem áll módunkban új időpontra átfoglalni.

4. Házirend betartása

Az egy adott rendezvényre szóló jegy megváltásával, valamint az azon történő részvétellel minden vendég tudomásul veszi a helyszínen kifüggesztett, illetve az Orfeum online felületein közzétett szabályokat (házirend), s azok betartását magára nézve kötelezőnek tartja.

Az Orfeum területére semmilyen ételt és italt nem lehet behozni. Tortarendelést, csak előzetes írásos megrendelés alapján tudunk teljesíteni, ezzel kapcsolatos igényét a foglalas@orfeumclub.hu címre kell elküldeni. Kérdésével, keresse kollégáinkat, a lenti elérhetőségek bármelyikén.

5. Egyéb

Az előadás részeiről vagy egészéről képi és hangfelvétel készítése kizárólag az Orfeum vezetőségének előzetes hozzájárulásával engedélyezett.

Kérjük, fokozottan ügyeljen arra, hogy online jegye illetéktelenek kezébe ne kerüljön, az ebből eredő károkért felelősséget nem vállalunk.

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

Határvonalak: színházi fesztivál Szombathelyen

A tavalyi esemény sikerén felbátorodva idén is megrendezik május 30. és június 2. között a Határvonalak Színházi Fesztivált Szombathelyen, a...
 
Színház naptár

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi utcaszínház fesztiválja, a BONDORODÓ. Június utolsó hétvégéjén közvetlenül a Balaton partjára érkezik a fergeteges forgatag karavánja, és megnyitja kapuit a sokszínűségéről és...

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...
Új színdarabok