Tizennyolc
Szabadkán születtem, Délvidéken. Tőlünk tizenegy kilométerre északra húzódott a magyar határ.
A városban mindenki folyékonyan beszélt magyarul. Ha az ember nagyritkán olyan délről betelepített jöttmenttel futott össze, aki nem értett magyarul, az eseményszámba ment, hírértékkel rendelkezett.
A családom megkérdőjelezhetetlen magyarságtudattal rendelkezett. A gyermekszobában a mesék szinte mindig a Magyar Királyságról, és az érte küzdő hősökről szóltak. Sokáig fel sem fogtam, hogy nem Magyarországon élek. Ez a tény az iskolában vált egyértelművé. A magyar történelmet tanultuk, egészen az I. Világháborúig. Ott megállt a világ, megállt a tananyag, eltűnt minden magyarázat, csend ült el minden tanáron, minden osztályon, minden gyermek mindenre kíváncsi izgága lelkén.
Bár többségben voltunk szülővárosunkban, mégis kisebbség lettünk. Mi történt velünk azon az őszön? Senki erre semmilyen választ nem tudott adni. Később kaptunk ugyan válaszokat, de azok messze voltak attól, hogy megnyugtatóan kielégítsék természetes érdeklődésünket. A dátumot, az eseményt és az abban résztvevő személyeket sűrű homály fedte. Súlyosbította a helyzetet, hogy ezt a sűrű homályt, vagy inkább sötét éjszakát, a félrebeszélés és a tudatlanság köde övezte. Ennek ellenére mindig is éreztem, hogy a ködön túl rejtőzik a jelenünket eredményező múltunk egyik legfontosabb eseménye. Minél inkább tudatára ébredtem, hogy a szülőföldem nem tartozik a hazámhoz, annál inkább egyértelművé lett számomra, hogy koronázó nemzetből szolganéppé süllyedtünk.
Később, amikor sűrűn lapozván a drámairodalmat, Rómeó és Júliától a királydrámákon keresztül III. Richárdig értem, egyre jobban nyomasztott az a tény, hogy a lendületes, fordulatokban gazdag történelmünk miért nincs színpadra írva? Hogyan juthatott el egy olyan közösség, mint a magyar, amely oly sok évszázadon keresztül szinte folyamatosan fegyverrel védte hazáját, egy sorsdöntő háború végén az önkéntes önlefegyverzésig, a pacifizmusig, majd a nemzeti önpusztításig? Hogyan uralkodhatott el az a vakság, amely megakadályozta a tisztánlátást, amely egyértelművé teszi minden háború alatt, hogy nem csak a háború a politika folytatása más eszközökkel, de a háború utáni béke is a háború folytatása más eszközökkel.
Szereplők:
Stelly Zsófia
Szorcsik Kriszta
Boros Ádám
Dóczy Péter
Incze Máté/Molnár Zoltán
Kákonyi Tibor
Kálló Béla Jászai Mari-díjas
Krizsik Alfonz
Szabó Sipos Barnabás
Pelsőczy László/Széplaky Géza
Hegedűn kísér: Nédó Olga Prima- és Kölcsey-díjas hegedűművész
Díszlet-és jelmeztervező: Húros Annamária
Dramaturg: Szigeti Réka
Írta és rendezte: Andrási Attila
Szólj hozzá!