Mikó Csaba: A hisztéria rövid és felkavaró története - Szkéné Színház

A júniusi előadás után Dumapartot tartunk a Rakpart3 szervezésében, ahol megvitatjuk, mit rejt a hisztéria négyszáz éves kórtörténete? Kiket is kellene diagnosztizálni? Nőket? Férfiakat? Milyen nyomokat hagynak az elnyomók az elnyomott generációkon? Ez még az én történetem egyáltalán, vagy már a hatalomé?
A program ingyenes és regisztrációhoz sem kötött, és azokat is szeretettel várjuk, akik esetleg nem aznap látták az előadást! 

---------------

„Melyik nő nem Dora?” (Helen Cixous)

A hisztéria: szerep. A beteg maszkot húz arcára, testét különleges koreográfiára kényszeríti. Nevetése harsány, könnyei igaziak, mégse hisz neki senki. A hisztéria neme: nő. Kora: meghatározhatatlan. Minden korszakban más színpadokon lépett fel, hol a boszorkányüldözés, hol a viktoriánus erkölcsösség kulisszái mögött rejtőzködött. Változatos módszerekkel próbálták gyógyítani: köpölyözés, érvágás, hipnózis, sokkterápia. Volt, aki a szikében hitt, más az ováriumprésben. A hisztériás teste térkép lett. Egy a felfedezésre váró, ismeretlen tájak közül, ahol az orvosok kedvükre kísérletezhettek.  A hisztériásokat vagy elmegyógyintézetbe zárták vagy fürdővárosokba küldték pihenni – ki vizes padlón, ki márványkádban kényszerült megoldást keresni problémájára, amíg meg nem jelent Freud, és szóra nem bírta a betegeket. Amíg fel nem ismerték, hogy a nők történelme nem egyezik meg a férfiakéval. És mi történik a hisztéria tüneteivel, ha a kórtörténetben nevén nevezzük a valódi okokat?