Budapest 2019. márc. 31. (19:00)

Én, József Attila


Én, József Attila

Én, József Attila musical A hangfelvételek a Gattaca stúdióban készültek.

Akadnak olyan különös pillanatok az emberiség történetében, amikor zseni születik. 1905. április 11-e ilyen pillanat volt, ezen a napon született József Attila a költő, a géniusz. Méltatlanul rövid élete korántsem jelenti, hogy életműve befejezetlen maradt volna. Harminckét évét olyan teljességgel élte, mintha tudta volna, hogy neki csupán ennyi adatott. Nekünk szerencséseknek ezúttal sokkal több jut Attilából, mert a Madách Színház bemutatja az egyik legnagyobb magyar költő életének sorsdöntő epizódjait musical formájában, címe: Én, József Attila.

A rendező Szirtes Tamás és a színészként már méltán elismert társrendező Szente Vajk, valamint a tehetséges fiatal szerzők Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston, József Attila életének meghatározó pillanatait varázsolják színpadra. Megelevenednek a szerelmes évek Vágó Mártával, a küzdelmes idők Kozmutza Flóráért, és az ellentmondásos viszony Illyés Gyulával és a nagy művek születésének pillanatai.

Ám az előadás nem csupán lenyűgöző verseit tárja elénk, hanem levelezéseit is, és ízelítőt kapunk a talán kevésbé ismert Szabad ötletek jegyzékéből. Mindez furcsa keretbe ágyazva történik, melyben József Attila analitikusának, Dr. Bak Róbertnek meséli el életének mozzanatait.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Mamma Mia! 400

Mamma Mia! 400

A Madách Színház 2021. november 22-én játszotta 400. alkalommal Benny Andersson- Björn Ulvaeus-Catherine Johnson: Mamma Mia! című musicaljét.
 
Színház naptár

Szakmai és közönség díjakat osztottak az első első eSzínház Fesztiválon

Október 20-án ünnepélyes keretek között kiosztásra kerültek az eSzínház Fesztivál szakmai- és közönségdíjai, valamint az Alapítvány a Magyar Színházakért 2020-as szakmai díjai is, amelyek a pandémia miatt a tavalyi évben nem kerültek átadásra. A ünnepi átadóra a Radnóti Miklós Színházban került sor, a legjobb férfi...

Csomolungma 80 perc alatt

A Vörösmarty Színház bemutatta A cégvezetőt. A dupla premieres hétvégén a Pelikán Fészek is dugig megtelt, hiszen Háy János A cégvezető című regényéből készült monodrámát mutatta be a székesfehérvári Vörösmarty Színház Sághy Tamás előadásában. A 80 perces sorsjáték, a Háy-Sághy páros és a mindekit érintő...
Új színdarabok