Stúdió K Színház


CímBudapest, 1092, Ráday u. 32.
Stúdió K Színház

Mottó B. Brecht K. úr történeteiből:
Egy férfi, aki már régóta nem látta K. urat, így üdvözölte:
Maga semmit nem változott! – Ó – mondta K. úr, és elsápadt.”

A Stúdió K elnevezés az állandó változásra és változtatásra utal, a folytonos képzésre, kreativitásra, a közösségben kísérletező, kapcsolat-építő, különleges konfliktusokat kíméletlenül kereső, kíváncsian kutató kritikai műhelyre.

A Stúdió K nagy nemzedéke bejárta előadásaival a világot, tevékenysége ma már tananyag, alkotóinak életműve jelentős, maguk is színházakat, iskolákat hoztak létre. A második és harmadik nemzedék színészei közül is többen meghatározó személyiségei a kortárs kultúrának.

Az 1995-től a Ferencvárosban, hivatásos alapítványi színházként működő társulat 2006-ban felépítette új színházát a Ráday utca közepén, ahol a kortárs magyar szerzők mellett Shakespeare, Mrożek, G.B. Shaw, Schnitzler darabok saját korára és társulatára adaptált változatait játssza. Tartósan befogad más együtteseket, műhelymunkája során új műfajokkal, alkotói módszerekkel kísérletezik, nyílt szemináriumokat és költői életműveket bemutató sorozatokat szervez. Évi 160-170 előadásából több mint a felét a gyerekeknek szánt programok teszik ki.

A szombati művészeti műhelyfoglalkozások a Diótörő Meseszínház új közönségét is alakítják. Ez a Stúdió „K” társulatából alakult Meseszínház minden évben új ősbemutatót tart kiváló kortárs írók (Mosonyi Aliz, Balla Zsófia, Szilágyi Andor, Kántor Péter) klasszikus mesék nyomán készült, a társulat különleges, báb-színész-élőzene ötvözte (távol-keleti mintákat is követő) technikájára építő műveiből. (Részlet egy kritikából: „A képzőművészetileg is izgalmas figurákat a hozzájuk intim közelségbe hajoló színészek keltik életre, maguk is szereplővé válva. Mindezt az teszi még izgalmasabbá, hogy egyszerre többen is mozdítják a bábokat. A tárgyak és a kellékek is állandó átváltozásra képesek, szellemes ötletekből felépített képek teremtik meg a történet helyszíneit. Olyan kreatív színház ez, amely igazi örömet jelent gyereknek, felnőttnek egyaránt.”)

Törzsközönsége egyre nagyobb, a színvonalat a kritika és a szakma a legkomolyabb elismerésekkel, díjakkal honorálja.

 
Hírek és rajongók
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi...

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi...
 
Színház naptár

Generációnk a padlón hever (Az ügynök halála, Centrál Színház)

Mint arról már többször is hírt adtunk, a Centrál Színház tűzte műsorára a drámairodalom egyik klasszikusát. A főpróbán jártam, és előre bocsájtom, nem kritikaírásra vállalkoztam, hanem arról beszélnék, hogy 2024-ben számomra mit jelentett ez az előadás.

A nők és a művészet – nehezített pálya

Számos kutatás bizonyítja, hogy a női művészeknek nehezebb dolguk van a kreatív szakmákban, mint a férfiaknak.
Új színdarabok
A király beszéde
A király beszéde
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
kettős:játék
kettős:játék
Budapest