Erkel Ferenc Művelődési Ház (Vigadó)


CímGyula, 5700, Béke sgrt. 35.
Erkel Ferenc Művelődési Ház (Vigadó)

A gyulaiak és a környező települések lakosainak első számú kulturális helyszíne az Erkel Ferenc Művelődési Központ. Ahogy a városba látogató turistákat a kiállítóhelyek, úgy szolgálja ki a helyben élőket az intézmény. A könnyű- és klasszikus zenei koncerteket, a helyi képzőművészek kiállításait, a kisközösségeket, a gyermek- és ifjúsági programokat, a játszóházakat, kézműves foglalkozásokat, diákönkormányzati képzéseket, de még a városban tevékenykedő civil szervezetek többségét is a Béke sugárúti épületben találják a helyiek. Az intézményben meghatározók az elkötelezett szabadidős tevékenységet folytató szakkörök, klubok, tanfolyamok, alkotó- amatőr művészeti csoportok; 30 kisközösség dolgozik itt közel 1000 fővel. Közülük, az Erkel Ferenc Vegyeskar és a Székely Aladár Fotóklub országos és nemzetközi jelentőségű tevékenységet folytatnak. A főbb kulturális szolgáltatások mellett természetesen terembiztosítással, technikai eszközök kölcsönzésével, tudományos ülések, konferenciák teljes körű kiszolgálásával (a résztvevők elszállásolása, étkeztetése, utaztatása, kulturális- és szabadidős programjainak megszervezése, stb.) is szolgál a gyulai „művház”.

 
Hírek és rajongók
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


35 év alatt 75 színész, több mint ezer előadás és egymillió néző: MI AZ?

35 év alatt 75 színész, több mint ezer előadás és...

Harmincöt éve annak, hogy a Vígszínházban bemutatták A padlást. A musical a magyar színháztörténet egyik legsikeresebb darabjává vált, a...
 
Színház naptár

A cikk, amelynek meg sem kellett volna születnie, mégis örülünk neki

Sosem gondoltuk volna, hogy valósággá válnak a filmes disztópiák, és lesz olyan időszak, amikor ki sem tehetjük a lábunkat a lakásból (covid), aztán épphogy kijöttünk belőle, azt nem gondoltuk volna, hogy bezárhatnak színházak amiatt, hogy nem tudják fizetni a fűtést és/vagy a világítást...

Eszenyi Enikő visszatér Budapestre, színésznőt játszik a Játékszínben

A Blikk értesülése szerint a színésznő a héten kezdett próbálni a Játékszínben, így közel három évvel a Vígszínházból való botrányos távozása után Budapesten is visszatér a színpadra.
Új színdarabok
Egy csepp méz
Egy csepp méz
Budapest 
Egy csepp méz
Egy csepp méz
Budapest 
Liliom
Liliom
Budapest 
Liliom
Liliom
Budapest 
Liliom
Liliom
Budapest 
Liliom
Liliom
Budapest