1998-ban Éless Béla, a Budaörs Város Önkormányzata segítségével megalapította a Budaörsi Játékszínt. Wittinghoff Tamás polgármester így emlékszik a kezdeti időkre:
„…Merész gondolatnak tűnt, hogy olyan időszakban, amikor másutt az országban színházak szűntek meg, egy alig húszezer lakosú település vállalja egy állandó színház fenntartásának, finanszírozásának gondját és felelősségét. Mondhatni, példa nélküli volt ez a magyar önkormányzatok körében, hisz jobbára csak a százezres lélekszámú megyeszékhelyeken találunk színházakat. Kockázatos volt ez a lépés abból a szempontból is, hogy mindez a főváros tőszomszédságában történt, ahol köztudomásúan európai léptékkel mérve is rengeteg színház található.
Persze hiábavaló lett volna az önkormányzat bátorsága és anyagi áldozatvállalása, ha mindez nem találkozik a színészek és rendezők tehetségével, bizonyítási vágyával, no és persze a város lakóinak, a közönségnek támogató nyitottságával.
Nem véletlenül írta Németh László: „Egy színház csak abban a városban tud gyökeret verni, ahol élnek a kultúra hagyományai és ahol az emberek még mernek emlékezni a csodára.”
A budaörsiek pedig nem csak emlékeztek rá, de akarták is a csodát. Így hát lett is.”
Tíz évig állt a színház élén a színész-rendező Éless Béla (aki egyébként közgazdász, népművelő és színházelméleti diplomával valamint esztétikai doktori címmel rendelkezik). Ezt az időszakot Görgey Gábor író, rendező így értékelte:
„ Elszánt profizmus jellemzi Éless Bélát. Alapos közgazdasági felkészültség. És kellő megszállottság.
Budaörsön vezetése alatt színház született. Kiegyensúlyozott ízlésű színház, olyan, amilyet mindenki szerethet. Olyan, mely előtt, mint lehetőség, ott az egész világ drámairodalma. Olyan színház, amilyet én is szeretek. Mert nem kedvelem sem a finnyásan egynemű, a színházi guruk trendjét követő, nem közönségbarát színházat, akárcsak a válogatás nélkül olcsó ipartermékeket forgalmazó, hamisan közönségcentrikus színházat. Budaörs mindent nyújt, tragédiát, drámát, vígjátékot, komédiát, mint egy jól vezetett vidéki színház, amely egymaga mindenfajta közönségigényt ki akar elégíteni. Hiszen ez a dolga, minthogy nincs más színház a városban.”
A haláláig Budaörsön alkotó drámaíró és publicista Siposhegyi Péter kritikai gondolatoktól sem mentesen méltatta 2008-ban az akkor tízéves Budaörsi Játékszínt:
„Ízlést formálni nehéz. Nehéz, mert úgy kell, hogy valamennyire előre szalad, de csak annyira, hogy a néző még lásson minket. Egyszerűen kiszolgálni a nagyérdeműt, nem vezet sehová. Illetve igen, a hakniszínházig, ahol mindig ül a poén, mindig jókat röhögünk, csak épp a színháznak az a funkciója nem teljesül, amiért néhány körszakállas görög kétezernél is több éve kitalálta. Ha viszont mélyen és eltökélten adekvátak vagyunk, akkor be kell látnunk, esténként nyolcvan színházi brachminnak működhetünk egy kétmilliós városban. Erre való Budapest néhány terme, fontos, hogy azok ott vannak, de itt nem ez lehet a mérce, hanem valami más. Éless Béla jobb óráiban közérthető, értelmes, hatni tudó népszínházat csinál, néha a legmívesebb klasszikusokból. Nekem a Budaörsi Játékszín legkiválóbb előadása egy olyan Brecht-produkció volt, amely nem vívta ki az ezerfejű kegyét. Nem volt bukás, csak siker sem. Dobszó az éjszakában. A Brecht nevű kölyökzseni műve, elképesztő tehetség látszik belőle, talán még annál több, mint amennyire a később nagyhírű író vitte. Élesst akkor láttam rendezőileg hazaérni, egy kicsit magának is csinálta, megtisztelte vele önmagát, minket, kicsit igényesebb nézőket.”
A Budaörsi Játékszín második igazgatója Salamon Suba László lett, 2008-ban kinevezésekor így nyilatkozott:
„Nagyon szeretem azokat a városokat és helyiségeket, ahol a régi és az új együtt van. Óbudán nőttem fel, a Hármashatár-hegy vidékén, az is egy hasonló lokálpatrióta közösség. Kicsiben olyan, mint Budaörs. Személyes reflex, hogy pályázatírás közben az is ott motoszkál az ember fejében, hogy hol tudna jól és színesen dolgozni. Kikerülve a budapesti „kohóból”, személytelenségből, itt Budaörsön arcok vannak. Sokkal otthonosabban érzem magam itt, mint a fővárosban. Az emberek mentalitása nagyon emlékeztet engem egy nyugati szemléletű gondolkodásra. Jobban odafigyelnek egymásra, jobban meghallgatják egymást, és ettől még izgalmasabbnak találom a várost(….)Lesznek vígjátékok, tragikomédiák, modern mesék gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, valamint zenés produkciók. Igazi népszínházat fogunk csinálni. Szeretném a budaörsieket megszólítani, azokat, akik eddig is látogatták az előadásokat, illetve azokat is, akik esetleg még nem voltak a Játékszínben. (…)A művészeti vezető Magyar Attila színművész lesz, de egyben játszani is fog a darabokban. Úgy gondolom, hogy az ő színészi minősége, illetve az, hogy itt él Budaörsön, egy ismert arcot jelent, nagyon erős bizalmi helyzetet hozott létre az irányunkban, így aztán sok, jó megítélésű, közönséget vonzó fiatal színész fog bemutatkozni a Játékszín színpadán…”
2013-ban ismét pályázatot írt ki Budaörs Város Önkormányzata, ekkor nyerte el a város bizalmát a jelenlegi direktor, Frigyesi András rendező. Kinevezésekor azt vallotta, Budaörs színházának léte is érték, de nagyon fontos, hogy az elmúlt tizenöt év legszebb hagyományait megerősítve folyamatos értékteremtő erőként létezzen.
Ennek szellemében az új igazgató az évad elején kezdeményezte, hogy a színház új nevet kapjon, mégpedig nem is akármilyet.
2013. szeptember 11-én, ünnepi és nyilvános évadnyitó társulati ülésen jelentette be Frigyesi András, hogy az intézmény új neve:
Budaörsi Latinovits Színház.
(Forrás: Budaörsi Játékszín 1998-2008, szerk: Dr. Sződy Szilárd, Budaörsi Napló lapszámok)
Szólj hozzá!