Belvárosi Színház


CímBudapest, 1075, Károly krt. 3/a
Belvárosi Színház

Az addig moziként működő műemléki védelem alatt álló épületet a Komondor Holding Zrt. vásárolta meg, nevezte át Belvárosi Színházzá és végezte a felújításokat 2003-ban.

Első megbízott igazgatója 2004 decemberétől Kovács József volt. Kezdetben elsősorban operett-előadásokat láthatott a közönség, hiszen a Pesti Vigadó felújítása miatt, az eleve befogadószínháznak szánt épületet azonnal az Interoperett vette bérbe. A későbbiek folyamán pedig az Orlai Produkciós Iroda előadási kaptak szinte állandó otthont, de adottságainak köszönhetően folyamatosan rendeznek ott önálló koncerteket, előadói esteket.

A néhai filmszínház területe 2002-ben kapott a kultuszminisztérium rendelete alapján - a világörökség részeként - műemléki védettséget.

1911-1913 között, az Első Katonai Biztosító Intézet bér- és székházának épült Hoepfner Guido és Györgyi Géza műépítészek terve alapján. Az akkor az épület alagsorában működő étterem és mulató helyén 1938-ban Domány Ferenc terve alapján Szüts Jenő építette meg az ezredfordulóig a film szentélyeként üzemelő kör alakú hatalmas mozitermet. A nézőtér kialakítása kagylószerű és legyező alakú volt, így biztosított egyenletes látási viszonyok mellett kedvező térhatást. A nézőtér felett, arra napkorongszerűen boruló a korra jellemző álmennyezet látható. A színház belsőépítészeti kialakítására az art déco jellemző, az épület bauhaus stílusban épült.

Az 1938-as állapothoz képest az idők folyamán a mozi földszintje két helyiséggel bővült, melyekből iroda és porta lett. Az előtérben egy pénztárfülke is volt, és egy 4 m hosszú előtető, melynek felső síkja a csapadékelvezetés miatt a homloksík felé lejtett, így pontosan egy síkba került az előcsarnok mennyezetével. Ekkor még az első pinceszinten helyezkedett el a mozi előcsarnoka és büféje mellett a ruhatár is, mely azóta egy szinttel lejjebb került.

2003-ban, a mozi bezárásával kezdődött meg az épület rekonstrukciója, majd színházzá való átépítése, de korszerű berendezésekkel megtartották mozi jellegét is. A színpad méretét ezért a lehető legnagyobbra növelték, formáját megőrizve. Az 1938-ban feltöltött zenekari árkot kibontották és újraépítették, 19 zenész számára alakítva ki.

 
Hírek és rajongók
 

Közeli előadások a helyen

Még egy kört mindenkinek

Még egy kört mindenkinek

Belvárosi Színház · Budapest
September 22. (19:00)
KALAMAZOO

KALAMAZOO

Belvárosi Színház · Budapest
September 23. (19:00)
KALAMAZOO

KALAMAZOO

Belvárosi Színház · Budapest
September 25. (19:00)
OMEGA - egy csődör emlékiratai

OMEGA - egy csődör emlékiratai

Belvárosi Színház · Budapest
September 30. (19:00)
KALAMAZOO

KALAMAZOO

Belvárosi Színház · Budapest
October 02. (19:00)
KALAMAZOO

KALAMAZOO

Belvárosi Színház · Budapest
October 04. (19:00)
KALAMAZOO

KALAMAZOO

Belvárosi Színház · Budapest
October 23. (16:00)
KALAMAZOO

KALAMAZOO

Belvárosi Színház · Budapest
October 23. (19:00)
OMEGA - egy csődör emlékiratai

OMEGA - egy csődör emlékiratai

Belvárosi Színház · Budapest
October 29. (15:00)
OMEGA - egy csődör emlékiratai

OMEGA - egy csődör emlékiratai

Belvárosi Színház · Budapest
October 29. (19:00)
OMEGA - egy csődör emlékiratai

OMEGA - egy csődör emlékiratai

Belvárosi Színház · Budapest
November 18. (15:00)
OMEGA - egy csődör emlékiratai

OMEGA - egy csődör emlékiratai

Belvárosi Színház · Budapest
November 18. (19:00)
OMEGA - egy csődör emlékiratai

OMEGA - egy csődör emlékiratai

Belvárosi Színház · Budapest
December 15. (19:00)
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Átadták a Színikritikusok díjait

Átadták a Színikritikusok díjait

A budapesti Katona József Színházban szeptember 17-én rendezett díjátadó gáláról az Örkény Színház négy, a Weöres Sándor Színház és...
 
Színház naptár

Az Átriumnak ez lesz a búcsúévada

Miközben csordogálnak a sajtónak szánt bejelentések egy-egy színház soron következő évadáról, az Átrium a FB-on dobta le az atomot. Nem igazán az isten akaratából.

Kéttucat előadás a Vidor Fesztivál színházi programjában

Huszonnégy produkció lesz látható az augusztus 25-től szeptember 5-ig tartó, a Móricz Zsigmond Színház által szervezett Vidor Fesztivál színházi kínálatában.
Új színdarabok
A KÉTELY FÁTYLAI
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Ne most, drágám!
Ne most, drágám!
Kecskemét 
Mágnás Miska
Mágnás Miska
Székesfehérvár