Crespo Rodrigo


Crespo Rodrigo

Magyar színész, szinkronszínész. Édesapja bolíviai, édesanyja magyar. Budapesten született.

Gyermek- és fiatalkora:

Crespo Rodrigo szülei Budapesten ismerkedtek meg egyetemi éveik alatt. Rodrigo itt született, két éves volt, mikor családjával Bolíviába költöztek. Három évvel később szülei elváltak, édesanyja két fiával visszaköltözött Magyarországra. Gyermekkorában vadászpilóta szeretett volna lenni, ezért jelentkezett a tatai katonai iskolába, ahová végül nem vették fel. Az esztergomi Petőfi Sándor Általános Iskolában folytatott tanulmányokat.

Pályafutása:
Színész:

A Budapesti Evangélikus Gimáziumban kezdett el színészettel foglalkozni a Cilinder gyerekszínpadon, ahol többnyire idős karaktereket alakított. 1992-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol Huszti Péter és Kerényi Imre voltak az osztályfőnökei. 1994-ben kezdett el a Madách Színházban játszani, 1996-ban diplomázott a Főiskolán. 2006-ig a Madách Színházban játszik, onnantól a mai napig a Győri Nemzeti Színházban és 2008 óta pedig a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban is fellép. Független szerepléseket is vállal, így láthattuk már a Pasztelli Színházi Társulás és a Thália Színház előadásaiban is.

Szinkronszínész:

Színházi szerepei mellett rendszeresen szinkronizál, hangját kölcsönözte például Drew Fullernek a Bűbájos boszorkákban, Adam Rodrigueznek a CSI: Miami-ben, Johnny Deppnek A síró emberben, valamint David Boreanaz 2. magyarhangja volt az Angel 4. évad és 5. évadjában.

Színház igazgató:

A tatabányai képviselő-testület csütörtökön titkos szavazáson 11 vokssal Crespo Rodrigo színészt választotta meg öt évre a helyi Jászai Mari Színház, Népház igazgatójának. Crespo Rodrigo, a nagyvállalkozó Vitézy Tamás veje, jelenleg a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja, 2011. január 1-jétől vezeti majd a tatabányai teátrumot.

Az új igazgató, aki pályázatát a tatabányai kötődésű Balatoni Mónika dramaturggal együttműködve nyújtotta be, az MTI-nek elmondta: népszerű, szórakoztató, de nem felszínes előadásokat kínál majd. Önálló produkciókban jelennek meg a gyermekdarabok és a fiatalok színházba csábítására is hangsúlyt fektet.

Crespo Rodrigo pályázatát a székesfehérvári teátrum igazgatójával, Vasvári Csabával és művészeti igazgatójával, Szűcs Gáborral közösen alkotta meg, és közösen is kívánja megvalósítani, kiemelt hangsúlyt fektetve a fehérvári és a tatabányai színház együttműködésére.

Szerepei:

Színház:

Madách Színház:
Az ember tragédiája (1999)
Beszterce ostroma (1999)
Egerek és emberek (2001)
Édes fiaim (2005)
Hamlet, dán királyfi (2005)
Örkény István Színház
Üvegfigurák (2001)
Jelenetek egy kivégzésből (2002)
Győri Nemzeti Színház
Lear király (2005)
Portugál (2007)
Lila akác (2008)
Szentivánéji álom (2008)
Vörösmarty Színház
Stuart Mária (2009)
A tribádok éjszakája (2009)
A kommunizmus története elmebetegeknek (2010)

Film:

A Nagyasszony (2002)
Kisváros (2003)
Gino Bartali, az acélember (2006)
Zimmer Feri 2. (2010)
Mesés kalandozás Afrikában (narrátor)

Televízió: Kölyökidő - A jégpályák lovagja (1996)

Szinkron:

12-es körzet: Zane Marinelli - Mark Ruffalo
Angel: Angel/Angelus - David Boreanaz (2. hang)
Anita a bűbájos bajkeverő: Eduardo Contreras - Jorge Enrique Abello
A körzet: Kevin Debreno - Jonathan LaPaglia (AXN szinkronverzió)
A liliomlány: Julio Alberto - Valentino Lanus
A rejtély: Agent Charlie Francis - Kirk Acevedo
A vipera: Juan Fernández - Negrete-Sergio Basañez
Az elit alakulat: Walter 'Smokey' Gordon - Ben Caplan
Baywatch, Baywatch Hawaii: Jack "J. D." Darius - Michael Bergin
Betty a csúnya lány: Armando Mendoza
Bűbájos boszorkák: Chris Perry Halliwell - Drew Fuller
Caroline New York-ban: Del Cassidy - Eric Lutes
Csak egy kis para: Stansfield Schlick - Larry Joe Campbell
CSI: Miami helyszínelők: Eric Delko - Adam Rodriguez
Dinasztia: Jeffrey Broderick 'Jeff' Colby - John James
Döglött akták: Scotty Valens - Daniel Pino
Első szerelem: Santiago García 'La Iguana' - Fabián Robles
Észak és Dél: Billy Hazard - Parker Stevenson (2.évad 2.hang)
Flipper legújabb kalandjai: Mark Delaney - Darrin Klimek
Halottnak a csók: Ned - Lee Pace
Hősök: Isaac Mendez - Santiago Cabrera
Irak: Pvt. Maurice 'Smoke' Williams - Kirk Sticky Fingaz
Julieta: Cristóbal Valencia - Abraham Ramos
McLeod lányai: Peter Johnson - Rodger Corser
Melrose Place: Ryan McBride - John Haymes Newton
Otthonunk: Scott Hunter - Kip Gamblin (első hang, 3.hang)
Az Őrzők legendája - Ryan Kwanten: Tukk
Painkiller Jane: Connor King - Noah Danby
Pasadena: Mason McAllister - Chris Marquette
Pasifaló: Mike Callahan - Jamie Kaler
Providence: Robbie Hansen - Seth Peterson (1. hang a TV2 szinkron változatban)
Sant' Angelo - Egy kórház hétköznapjai: Giacomo Pogliani - Andrea Di Stefano
Sebzett szívek: Eduardo Castellanos - Rodrigo Vidal
Sleeper Cell - Terrorista csoport: Darwyn al-Sayeed - Michael Ealy
Sliders: Quinn 'Mallory' Mallory "2" - Robert Floyd
Született feleségek: Jackson Braddock - Gale Harold
Temors: Tyler Reed - Victor Browne
Testvérek: Kevin Walker - Matthew Rhys
Titkok: Stanislas Lamérat - Saïd Taghmaoui
Titkok és szerelmek: José María 'Chema' Ramos López - Ramón Abascal
Titkos küldetés: Maj. Jim Tisnewski - Benjamin Bratt
Titkos küldetésben: Liam Ketman - Nick Berry
Víztükör: Antoine - Bernard Yerlès
Wanted- Élve vagy halva: FBI Special Agent Tommy Rodriguez - Benjamín Benítez

Anime/Rajzfilm:

Naruto - Hatake Kakashi
Yu - Gi - Oh! - Maximillion Pegasus
Yu - Gi - Oh!: A mozifilm - Maximillon Pegasus
Shrek a vége, fuss el véle - Csizmás Kandúr
Szentjánosbogarak temetője - Szeita
Dragon Ball Z - 17-es android
Bionicle 2 - Metru Nui legendái - Toa Matau
Bionicle 3 - Árnyak hálójában - Toa Matau/Toa Hordika Matau
Cápa csali - Troy

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

Amikor a színész rendez – interjú Bakos-Kiss Gáborral

A Győri Nemzeti Színház igazgatójával készült, a szakmai kétlakiság kihívásairól szóló beszélgetést az Előadóművészi Jogvédő Iroda...
 
Színház naptár

A színésznő, akinek saját menüje van a bisztróban

Ónodi Eszter az ország egyik legismertebb színésznője, a Katona József színház tagja, számos ismert film és sorozat főszereplője. Évek óta nagyon odafigyel a környezetére, méhlegelőt alakít ki a telkén, virágot ültet, biciklivel jár és arra törekszik, hogy a főzések során is a lehető legfenttarthatóbban járjon el. Most...

A majdnem tökéletes boldogság receptje

A LIAison és a Füst sikere után megszületett Pokorny Lia legújabb önálló estje. A majdnem tökéletes boldogság receptje című előadás április 12-én a MOMKultban debütál, és onnantól kezdődően havonta látható majd Budapesten és az ország különböző pontjain.
Új színdarabok