2020. dec. 04. (11:00)
Jegyvásárlás

Szegény Dzsoni és Árnika


Szegény Dzsoni és Árnika
A történetből megtudhatjuk, hogy hol lakik a jóságos Hétfejű Tündér, érdemes-e jónak lenni, és egymásra találhatnak-e azok, akiket maga a Százarcú Boszorkány átkozott meg, a kacsakirály és a kacsa-királykisasszony tanulságos históriájából pedig az is kiderül, hogy az önzetlen szeretet csodákra képes.

Szegény Dzsoni és Árnika

Szegény Dzsoni és Árnika című előadásunk Lázár Ervin meséje nyomán készült, amely egy vándorútra kelő szerelmespár történetét meséli el. Az adaptációt Szirtes Edina Mókus semmivel sem összetéveszthető, szívet melengető világzenei dallamai és a slam poetry világából érkező Závada Péter játékos dalszövegei teszik gyerekek és felnőttek számára egyaránt élvezetessé. A történetből megtudhatjuk, hogy hol lakik a jóságos Hétfejű Tündér, érdemes-e jónak lenni, és egymásra találhatnak-e azok, akiket maga a Százarcú Boszorkány átkozott meg, a kacsakirály és a kacsa-királykisasszony tanulságos históriájából pedig az is kiderül, hogy az önzetlen szeretet csodákra képes.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem volt bábrendező szakos hallgatója, Szenteczki Zita egykori vizsgaelőadásaként debütáló darab többféle technikát vonultat fel, a klasszikus kesztyűs bábtól az óriásmaszkig.

További előadások
Szegény Dzsoni és Árnika
Budapesti Operettszínház
december 01.
11:00
Szegény Dzsoni és Árnika
Budapesti Operettszínház
december 03.
11:00

Jegyárak és információk

I. Árkategória
II. Árkategória : 1 500 Ft
III. Árkategória : 2 000 Ft
Jegyvásárlás

Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy a megjelölt jegyárak nem tartalmazzák a kényelmi díj összegét. A kényelmi díj a jegyárakra vetített 5 % + 300 forint, amely az ÁFA összegét tartalmazza. A kényelmi díj pontos összege a kosároldalon található.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Egy teljességgel valószínűtlen történet

Egy teljességgel valószínűtlen történet

Ascher Tamás rendezésében láthatja a közönség Gogol Háztűznéző című darabját december 6-án – mindenki a saját nappalijában foglalhat...
 
Színház naptár

Jelenetek egy karanténból

Nyitány címmel pénzdíjas jelenetíró-pályázatot hirdet a Pesti Magyar Színház a karantén utáni élet témakörében. A pályaművek beküldési határideje december 20.

Elmagyarázzuk, mi az a KULTEÁTRUM

A KULTEÁTRUM-nak az Óbudán található Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum ad otthont. Befogadó kulturális térként működik, budapesti, vidéki és határon túli előadásoknak ad megjelenési lehetőséget.
Új színdarabok
OSZTRIGÁS MICI
OSZTRIGÁS MICI
Budapest 
OSZTRIGÁS MICI
OSZTRIGÁS MICI
Budapest 
OSZTRIGÁS MICI
OSZTRIGÁS MICI
Budapest 
ANNA KARENINA
ANNA KARENINA
Budapest 
ANNA KARENINA
ANNA KARENINA
Budapest 
ANNA KARENINA
ANNA KARENINA
Budapest 
ANNA KARENINA
ANNA KARENINA
Budapest 
ANNA KARENINA
ANNA KARENINA
Budapest 
VÁCI UTCZA 40
VÁCI UTCZA 40
Budapest