Budapest 2023. Feb. 19. (11:00)

Carmina Burana


Carmina Burana

Carl Orff CARMINA BURANA Szcenikus kantáta eredeti nyelveken, magyar és angol felirattal

O Fortuna. Carl Orff leghíresebb művének elsöprő erejű kezdőmotívumait mindenki ismeri. Azt azonban már kevesen tudják, hogy a Carmina Burana nem oratorikus mű, hanem kimondottan színpadra szánt alkotás. Ez a darab latin nyelvű alcíméből is világosan kiderül: „világi dalok szólóénekesekre és kórusra, hangszerkísérettel és mágikus képekkel”.
Bogányi Tibor számos alkalommal dirigálta már a művet, és lassanként egy szcenizált előadás víziója született meg benne. A három szólista, a Magyar Nemzeti Balett három művésze és a monumentális, közel 100 fős énekkar köré lélegzetelállító látványt álmodtak az alkotók az Erkel színpadára: hat projektoron és LED-falakon elevenednek majd meg a 3D-s „mágikus képek”.
A produkció előtt a Bordó Sárkány Régizene Rend hangolja középkori dallamokra a közönséget.

Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy előadásunkban olykor zavaró, erős fényhatásokat alkalmazunk.

A produkció a Schott Music GmbH & Co. engedélyével jött létre.

 

ALKOTÓK
Koncepció: Zászkaliczky Ágnes, Könnyű Attila, Bogányi Tibor
Művészeti vezető: Zászkaliczky Ágnes, Bogányi Tibor
Karmester, rendező: Bogányi Tibor
3D vizuális látványvetítés: Freelusion
Koreográfus, vizuális látványtervező: Papp Tímea
Vezető grafikus: Herczeg Ádám
Jelmeztervező: Szelei Mónika
Karigazgató: Csiki Gábor
A gyermekkar vezetője: Hajzer Nikolett
Magyar nyelvű feliratok: Pödör Ferenc
Angol nyelvű feliratok: Ismeretlen szerző

SZEREPOSZTÁS
Szoprán: Rácz Rita, Miklósa Erika
Tenor: Szappanos Tibor, Ninh Duc Hoang Long
Bariton: Rezsnyák Róbert, Haja Zsolt
Táncművészek
Közreműködnek: Bordó Sárkány Régizene Rend
Bevezető: Csémy Balázs, Kőrösi András

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi fesztivál lesz Balatonalmádiban!

Már látszik, milyen fergeteges utcaszínházi...

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi...
 
Színház naptár

Generációnk a padlón hever (Az ügynök halála, Centrál Színház)

Mint arról már többször is hírt adtunk, a Centrál Színház tűzte műsorára a drámairodalom egyik klasszikusát. A főpróbán jártam, és előre bocsájtom, nem kritikaírásra vállalkoztam, hanem arról beszélnék, hogy 2024-ben számomra mit jelentett ez az előadás.

A nők és a művészet – nehezített pálya

Számos kutatás bizonyítja, hogy a női művészeknek nehezebb dolguk van a kreatív szakmákban, mint a férfiaknak.
Új színdarabok
A király beszéde
A király beszéde
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
A kék hajú lány
A kék hajú lány
Székesfehérvár 
kettős:játék
kettős:játék
Budapest