Kiírták Vitray Tamás szerepét a szegedi darabból

2020. June 25.  ·   hír   ·  Színházvilág.hu

Mint arról mi is hírt adtunk, különleges, ugyanakkor testhez álló feladatot kapott volna Vitray Tamás az Újszegedi Szabadtéri Színpad Agrippina című előadásában.

Fotó: MTI Archív

A barokk opera a laza erkölcsű Rómába vezeti a nézőket, akik betekintést nyerhetnek Néró és anyja a hatalmon lévő uralkodó elleni cselszövéseibe – mindezt humoros elemekkel fűszerezve.

A neves énekes gárda mellett a kommentátor szerepében Vitray Tamás is színpadra lépett volna.

Sokáig úgy volt, hogy a koronavírus-járvány miatt elmarad a bemutató, azonban kiderült, hogy a darabot mégis bemutatják az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. (Mi már elveszettük a szegedi fonalat, olyan gyorsan változnak az események.) Ez az idő azonban kevés lett volna a karakter kialakítására, így a narrátor kikerült a történetből.

"Fontos karakter lett volna, ugyanis a narrátor hozta volna közelebb a történetet a né­zőkhöz. Tizennégy napig próbáltam volna, már készültem rá, hogy hetekre leköltözöm Szegedre" – mesélte a televíziós legenda a Borsnak, s hozzátette, nagyon sajnálja, hogy nem próbálhatta ki magát ebben a szerepben. Így most új otthonának rendezgetésével tölti a nyarat....

 

Szegedi Szabadtéri Játékok, Agrippina, Újszegedi Szabadtéri Színpad, Vitray Tamás

 

 

Szólj hozzá!


A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál Színházat

A Mellékhatás tekintetében keresse fel a Centrál...

Figyelem: ez a Mellékhatás nem az a Mellékhatás – volt egy azonos című magyar fejlesztésű televíziós thrillersorozat 2020 és 2023 között....
 
Színház naptár

Nagyon NEM OKÉ az iskolai zaklatás – jótékonysági est az Átriumban

A Darázs című előadás az iskolai zaklatás, a feldolgozatlan, kibeszéletlen fiatalkori traumák hosszú távú hatásait tárja elénk (a darabról a cikk végén írunk). A Delta Produkció azonban ezen túl is szeretne tenni a sokakat érintő, akár életeket is veszélyeztető jelenség ellen, ezért a WMN magazinnal karöltve...

Ma este gyilkolunk – majdnem kiszámítható

Október 31-én került a mozikba a Ma este gyilkolunk című magyar film, amelyben olyan színészlegendák játszanak, mint Kern András, Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati, de a fiatalabb generációból is számos kiváló művész, többek között...
Új színdarabok